Széchenyi 2020
HÍRLEVÉL
Kaposvár Polgáraiért Egyesület „CIVIL HÁLÓ: együttműködés a helyi közösségekért” című projektjének JANUÁR havi hírlevele

 FIGYELEM!

VÁLTOZOTT A CIVIL SZERVEZETEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁS  


2022. január 1. napjától néhány pontban változik a civil szervezetekre vonatkozó szabályozás, ugyanis a 2021. évi XCV. Törvény módosította a Ptk Harmadik Könyvének egyes rendelkezéseit. 


A főbb változások;
·       Egyértelművé vált, hogy a felügyelőbizottság tagja jogi személy is lehet, de ebben az esetben a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a felügyelőbizottsági tagi feladatokat a nevében ellátja. A felügyelőbizottsági tagokra vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell.
·       Sok szervezeti problémát okozott a civil szervezeteknél, hogy a döntéshozatalnál a bírósági gyakorlat nem fogadta el a szavazategyenlőséget szabályozni célzó megoldásokat, pl. ilyen esetben a kuratórium elnökének szavazata döntsön, stb. A változás a Ptk-ban valamennyi, a jogi személy irányítását végző testület vonatkozásában elhagyja azt a klauzulát, amely eltérést nem engedőnek minősíti a szótöbbségen alapuló döntéshozatalt, vagyis a továbbiakban a szótöbbségen alapuló döntéshozataltól való eltérő rendelkezések engedélyezettek lesznek. Pl. súlyozott szavazás (szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt), vagy egyes testületi tagok (valamely kérdésben) többes szavazati joggal rendelkezhetnek stb. Fontos kiemelni, hogy az egyesületi közgyűlésekre a könnyítés nem vonatkozik.
·       Korábban a vezető tisztségviselői megbízatás megszűnt a vezető tisztségviselővel szembeni kizáró, vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével. A módosítást követően már csak a kizáró ok (pl. eltiltás, szabadságvesztés büntetése stb.) bekövetkeztével jár automatikusan a megbízatás megszűnése, de az összeférhetetlenségi ok bekövetkezte esetén nem. Ez a változás az alapítványokat érinti elsősorban, az egyesületeknél a Ptk. összeférhetetlenségi okot nem szabályoz, így az egyesületeket nem érinti ez a változás.
·       Az egyesületek esetén korábban is törvényi szabály volt arra, hogy az alapszabálynak az egyesület célját meg kellett határozni. A Ptk. ugyanakkor nem mondta ki, hogy az alapszabálynak a cél szerinti tevékenységet tartalmaznia kell. Ezt az elvárást most a Ptk. is megemlíti.
 
A változásokat követően a civil szervezeteknek nem lesz teendője, hiszen a változások a korábbiakhoz képest megengedőbbek. Az eddigi létesítő okirat a szervezetek esetében megfelelt az előírásoknak, vélhetően a jogszabályi módosítást követően is meg fog felelni. Ha mégis van eltérés, akkor sincs azonnali teendő addig, amíg valamilyen más okból a létesítő okiratot nem kell módosítani.


FIGYELEM!

A CIVILHÁLÓ IRODA JANUÁR HAVI PROGRAMJAI
 
JANUÁR 24 – 27. 

Ismét lesz szakértői Témahét, a civil szervezetek működését segítő szakmai tanácsadás, melynek keretében különböző szakmai terület szakértője válaszol a felmerülő kérdésekre és nyújt ellenszolgáltatás nélküli segítséget. 
 
Január 24., hétfő, 8:00 – 12:00 óráig
Szakértőnk pénzügyekkel, adózással kapcsolatos kérdéseikre válaszol.
 
Január 25., kedd, 8:00 – 12:00 óráig
Tevékenységre szabott kommunikációs technikák megválasztásában, alkalmazásában, média felületek kialakításában, használatában fordulhatnak szakértőnkhöz.

Január 26., szerda, 8:00 – 12:00 óráig
Pályázatokkal kapcsolatban feltett kérdésekre válaszol szakértőnk, valamint nyertes pályázatok elszámolásában nyújt segítséget.

Január 27., csütörtök, 8:00 – 12:00 óráig
A szervezeti működést meghatározó jogi feltételek teljesítése, a jogügyletek jogszabályi kereteinek megismerése, azaz a jogszabályi útvesztőkben történő eligazodáshoz nagyon fontos a szakértői segítség. Ehhez nyújt támogatást jogi szakértőnk, aki jogi-közhasznúsági -, társadalmi felelősségvállaláshoz kapcsolódó kérdésekre válaszol. 


JANUÁR 24. 17:00 óra

Partnerségi információs rendezvénysorozat 3. foglalkozása

 
2021. októberében indítottuk el partnerségi információs rendezvénysorozatunkat, mely 2022. januárjában a 3. foglalkozáshoz érkezett. A rendezvénysorozatunk célja, hogy lehetőséget biztosítson a város civil szervezeteinek az információcserére, az együtt gondolkodásra, az együttműködésre.
 
Ennek jegyében januári foglalkozásunk fő témája a februárban a Kaposvár Polgáraiért Egyesület irányításával megrendezésre kerülő interaktív „Civil Ki Mit Tud” szervezése, programja és lebonyolítása lesz. A „Civil Ki Mit Tud” keretében bemutatkozási lehetőséget kívánunk biztosítani a partner szervezeteinknek. A rendezvény programjának összeállításához, lebonyolításához várjuk partner szervezeteink képviselőinek jelentkezését, ötleteit, segítségét, aktív részvételét a januári foglalkozáson. 


JANUÁR 28. 17:00 óra

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

Tari Annamária pszichoanalítikus „Túlélő stratégiák és megküzdés – hogyan érezzük magunkat?” címmel tart előadást az Együd Árpád Kulturális Központ nagytermében. 
 
Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus. Rendszeresen publikál és előadásokat tart. Előadásainak témáit jól jellemzi a Tőle vett idézet;
 
„Az élet akkor működik jól, ha nincsenek felesleges stratégiák. Minden sokkal egyszerűbbé válik, a helyzetek tiszták, nem kell maszatolni. Látszanak az indítékok, a valódi érzelmek, miközben csak tiszta érzelmi helyzeteket lehet megoldani. Sajnos kortünet, hogy mindenki a maga érdekszálait fűzi, nem mer őszinte lenni. Sokan hiszik, hogy mindez csak őrült tudatosság eredménye lehet, holott csupán egy működési elv, amit nem nehéz követni. A XXI. században a legfontosabb az önértékelés, önbecsülés és önbizalom triásza, mert így tudunk felállni még a legnehezebb helyzetekből is.”
 
Az előadó személye, eddigi munkái, eredményei a garancia a tartalmas előadásra!
 
MINDENKIT SOK SZERETETTEL VÁRUNK!
 
Megjegyzés:
A rendezvények, azok időpontjában hatályos járványügyi előírások figyelembe vételével kerülnek megrendezésre, kérjük azok betartását, betartatását! Köszönjük!
 
 Elérhetőségeink:
„Kaposvár Polgáraiért” Egyesület
7400 Kaposvár, Fő utca 7.
 
info@kaposvaricivilhalo.hu
www.kaposvaricivilhalo.hu

www.kaposvaricivilhalo.hu Telefon: +36 30 012 5900 info@kaposvaricivilhalo.hu 2022-01-13